Így válaszolt a Érd bukott alpolgármestere, amikor az Átlátszó a vagyonnyilatkozatáról kérdezte. Nem szereti, ha kényes ügyekre tapintanak.
A jelenleg önkormányzati képviselőként működő Fidesz-csicska még pártja 2019-es választási veresége utána alapított egy pénzmosó céget Aequivalentia kft. néven, amit arra használt, hogy gyanús hátterű pénzeket tegyen legálissá. Attól paprikázódott fel ennyire, hogy az Átlátszó egy 71,5 millió forintos kölcsönről kérdezte, amivel Bács István nem tudott elszámolni.
Válasz helyett ezt üzente a lap újságírójának:
Remélem nem bántom meg, de privát véleményem szerint ön egy hazug, rosszindulatú, manipulatív, velejéig romlott büdös kommunista, aki a lelkét is eladná, csak, hogy kitűnjön propagandista társai közül gazdái, és a többi hasonszőrű elvtelen senki előtt
Azon kívül, hogy a stílus maga az ember, ez a válasz azért sem fogadható el, mert ezzel nem tisztázza, hogy honnan a fenéből szerezte azt a 71 millió 500 ezer forintot, amit beforgatott saját cégébe.
Magyarázat helyett perrel fenyegetőzött a fideszes.
Látszik, hogy az eszelős Aradszki és az agyament T. Mészáros mellett a fiatalabbakból is csak másodvonalas pártkatonái vannak a Fidesznek Érden. Egy Gulyás Gergelyhez hasonló nagyágyú hazudozó simán leszerelte volna a független oknyomozó portál kérdéseit. Bács István azonban csak óvodás keménykedéssel tudott reagálni.
„Mivel elegem van a sorozatos rágalmaiból és hazugságaiból, figyelmeztettem, ha csak egy szó valótlanságot leír velem kapcsolatban, vagy velem kapcsolatba hozható természetes illetve jogi személyekről, vagy csak sejteti ezeket, akkor először a koszos ingjét, utána a szakadt gatyáját, végezetül pedig a lyukas cipőjét is leperlem önről. Fentiekre tekintettel kérem soha többet ne zaklasson megkereséseivel.”
Jellemző, hogy a fideszesek ennyire félnek a kérdésektől. Olyan ez, mint amikor Szijjártó Péter külügyminiszter bekérette magához az osztrák nagykövetet, mert az újságíróik túl sokat kérdeztek.
Bács István már nem először kommunistázott.
Amikor a 2019-es választási bukást követően az érdi jegyző ismeretlen személy igénylése nyomán kikérte tőle a vagyonnyilatkozatát, azt úgy kommentálta a facebookon, hogy "a kommunisták nem nyugszanak..."
Mostani levelét pedig a következő szerző nélküli mottóval zárta: "A mai liberalizmus a kommunizmus mutációja.”
Ezek szerint az, ha valakiben felmerül, hogy egy politikus lopott, és megadja az érintettnek a lehetőséget arra, hogy magyarázatot adjon a gyanúra okot adó ügyre, az liberális cselekedet? A konzervatív, nemzeti beállítottságú embereket ne érdekelné, hogy esetleg az egykori városvezetőjük lopott pénzeket kíván tisztára mosni? Dehogynem!
T. Mészárostól tanulta.
Az érdiek által elzavart fideszes ex-polgármester is igen sértődékeny, ha a 2011-ben az Orbán-kormány által beiktatott törvény alapján a vagyonnyilatkozatának bemutatására kérik.
Nem csak a vagyonnyilatkozat eltitkolását, de a mocskos stílust is tőle tanulhatta Bács István, hiszen, aljasnak nevezte az Átlátszó munkatársait, amikor azok figyelmeztették, hogy 3,4 millió forint jövedelmet egyszerűen elfelejtett megemlíteni.
(forrás: Átlátszó, fotó: Bács István/facebook)
Felgyújtatta a konkurens érdi temetkezési vállalat két furgonját a helyi NER-maffia?
Az ügy előzménye, hogy Érd ellenzéki városvezetése megszüntette a szerződést a korábban monopolhelyzetben lévő fideszes céggel.
72 milliós büntetést kapott Érd T. Mészáros András miatt
A korábbi fideszes városvezetés haveri cégeket pályáztatott a Fácán óvoda felújítására kiírt közbeszerzésen. Most emiatt fizethet a város 72 millió forint büntetést.
T. Mészáros és Kőnig Ferenc engedélyével hordták a sittet az Érdet és Sóskutat összekötő "fehér útra"
A korábbi földutat szeméthalmok szegélyezik mindkét oldalról, mert most már könnyen oda tudnak hajtani az illegális szemétlerakók. A két fideszes polgármester tudott az építési törmelék lerakásáról.
Ollero Marco: Orbánék birodalmat építenek maguknak, közben eladják a magyar államot
A fideszes csürhe a héten megszavazta a parlamentben, hogy a kormány által ellenőrizhetetlen, Orbán-bábokkal telerakott alapítványokra bízzák többek között az egyetemeket, kastélyokat, ménesbirtokot, tengerparti üdülőt. Erről mondta el véleményét az ellenzéki politikus.
Bősz Anett: Orbán azért nem veszi föl az EU-s hitelt, mert azzal el kellene számolnia
Orbán Viktor nem akarja felvenni az EU-tól az alacsony kamatozású támogatási hitelt. Helyette Oroszország és Kína felé adósítja el Magyarországot. Érd ellenzéki képviselője erről beszélt az ATV-ben.
Támogasd az ezalényeg.hu szerkesztőségét, hogy ne hallgattassanak el minket!