Az emberek szabadsága annak az árán születik, hogy felelősséget vállalnak tetteikért és tesznek érte. A DK-s politikus tesz érte, a mi felelősségünk pedig az, hogy elmenjünk szavazni most az előválasztáson és jövőre is.
Bősz Anett a Demokratikus Koalíció előválasztási jelöltje az Érdet, Törökbálintot, Tárnokot, Diósdot, Sóskútot és Pusztazámort magában foglaló választókerületben. Alább a jövő politikai perspektívájával kapcsolatos gondolatait közöljük.
Múlt, jelen, jövő. Egy demokratának mindegy, hogy 1989-et vagy 2021-et írunk. Csak az számít, milyen országban élünk. Az számít, hogy mindannyiunkat egyenlően mér-e a törvény és mi egyenlően mérjük-e egymást. Egyenlő-e a méltóságunk, egyenlő-e a bánásmód, amiben a közintézmények, a munkáltatók vagy a szolgáltatás szektor vállalatai részesítenek bennünket.
Van-e esélyünk mindannyiunknak arra, hogy biztonságban szüljünk és szülessünk, úgy, hogy utána büszkén húzhatjuk ki magunkat, mert az önrendelkezés jogát nem vitatta tőlünk senki. Van-e esélyünk mindanniunknak megőrizni az egészségünket, vagy mindannyiunknak van-e esélye felgyógyulni, ha mégis megbetegszünk vagy baleset ér.
Erről mind szól egy demorata törekvése. Mert egyenlő jogok és egyenlő méltóság ott létezik, ahol a polgárokkal való bánásmód egyenlő. Egy ilyen Magyarországért küzdünk.
Bősz Anett szerint rajtunk a cselekvés sora: mindenkinek a maga szintjén kell megtenni, amire szükség van!
A DK-s jelölt Kuncze Gáborral, volt belügyminiszterrel, pártelnökkel beszélgetve megállapította, hogy a szabadságunk felelősségvállalás árán születik meg, és abban sem, hogy a jogaink és kötelességeink együttes tudata elvezethet minket egy szabad, európai Magyarország megteremtéséig.
(forrás: Bősz Anett/facebook)
Bősz Anett: 2022 után leszámolunk az oligarchák világával
Az ellenzéki politikus azért tért haza nyugatról, hogy segíthessen a magyar demokrácia helyreállításában, hogy részt vegyen az oligarcharendszer felszámolásában.
Bősz Anett: Orbán az elmúlt 11 év kudarcát próbálja meg sikerpropagandába csomagolni
A napokban a kormány voltaképp a saját elmúlt évtizedes kudarcait ismeri be, akárhogyan is adja elő. Erről beszélt a Demokratikus Koalíció előválasztási jelöltje az ATV-ben.
Bősz Anett: egy köztársaságban még azok is európai módon élhetnek, akiknek kevesebb pénzük van
A Liberálosok elnöke a DK, a Jobbik és a MMM támogatásával indul az ellenzéki pártokból álló kormányváltó összefogás előválasztásán. Bősz Anett arról írt, hogy tapasztalatai szerint milyen az igazi demokrácia, milyen egy igazi köztársaság, és hogy fogjuk mindezt megvalósítani Magyarországon is. Írását változtatás nélkül közöljük.