DK: A kormány újabb “válságkezelő” intézkedése csak a bérek leszorítására alkalmas

DK: A kormány újabb “válságkezelő” intézkedése csak a bérek leszorítására alkalmas

A Demokratikus Koalíció szerint nem válságkezelés, amit a Fidesz-kormány művel. Orbánék sokadik alkalommal bizonyítják, hogy képtelenek a helyén kezelni a probléma súlyát.

A kormány új programot indít, amely 70 ezer ember munkába állását segítheti. A bértámogatásra a munkáltatók pályázhatnak.

A Demokratikus Koalíció felhívja a figyelmet: Ez nem válságkezelés.

A kormány hagyja tönkremenni a kisvállalkozásokat, utcára kerülni az embereket, majd utána lehetővé teszik, hogy az oligarchák és a multik állami támogatással, alacsony bérrel vegyék fel a munkanélkülivé vált embereket.

Ez nem segítségnyújtás, hanem a bérek állami közreműködéssel való letörése, aminek eredményeképpen a munkájukat elvesztők akár ugyanabba a munkakörbe, jóval alacsonyabb bérért kerülhetnek vissza.

Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke erről szóló közleményében úgy fogalmaz, Orbánék sokadik alkalommal bizonyítják azt, hogy képtelenek a helyén kezelni a probléma súlyát, minden intézkedés, amit hoztak megkésett és kevés, és kizárólag arról szól, hogy a Fidesz-közeli réteg járjon vele jól.

Az emberek élete nem játék, megengedhetetlen, hogy szándékosan és előre megfontoltan tegyék tönkre a munkavállalókat. 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.06

Polt ügyészsége szerint rendben van, hogy Kaleta nem megy börtönbe

Ennyi volt. Polt Péter ügyészsége bevédte Kaletát. Nem megy börtönbe a fideszes pedofil bűnöző.

  • 2020.07.06

DK: százezrek maradhatnak háziorvosi ellátás nélkül

A Demokratikus Koalíció szerint a kormány "egészségügy-ellenes" politikája miatt a következő években több százezer ember maradhat háziorvosi és házi gyermekorvosi ellátás nélkül.

 

  • 2020.07.06

Külföldi nyaralás? Merkely óva int tőle

Itthon még egy hónap sem telt el a vészhelyzet megszüntetésétől, a környező országokban máris növekszik a megbetegedések száma. Közös érdekünk, hogy a nyaralást határon innen intézzük.