A Párbeszéd nem támogatja a klímavészhelyzet-törvényt

A Párbeszéd nem támogatja a klímavészhelyzet-törvényt

Tordai Bence, a párt frakcióvezető-helyettese keddi online sajtótájékoztatóján indoklásként azt mondta, hogy a kormánypártok a módosító javaslataikkal teljesen átírták az indítványt.

Hangsúlyozta, a Párbeszéd által megfogalmazott célok közül az igazán ambiciózusokat a Fidesz "kidobta" a javaslatból és csak a teljes klímasemlegesség 2050-re tervezett elérését hagyta benne.

Az eredetileg rögzített 14 intézkedésből a kormányoldal tízet elhagyott és a maradékot három "semmitmondó" ponttal egészítette ki - hívta fel a figyelmet a politikus. A javaslatból ezért hiányzik a háztartások energiahatékonysági felújításainak támogatása, a szélenergia felhasználását gátló törvényi szabályozás átalakítása, a zöld közbeszerzési rendszer létrehozása, valamint a fizessen a szennyező elvének megjelenítése az adórendszerben - sorolta.

Tordai Bence azt mondta, nem vonják vissza javaslatukat és lefolytatják az arról szóló vitát, mert fontos, hogy napirenden legyen a klímavészhelyzet kérdése. Egyúttal bejelentette, hogy a parlamenti szavazáson azonban a törvényjavaslat elfogadása ellen fognak voksolni.

MTI

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.10

Koronavírus-gócpont alakult ki Tállai András birodalmában

A Fidesz-csicska által vezérelt városban igyekeznek elsunnyogni a balhét.

  • 2020.07.10

Meghalt Koncz Ferenc fideszes parlamenti képviselő

Közlekedési balesetben elhunyt a Fidesz országgyűlési képviselője, Koncz Ferenc, aki korábban Szerencs polgármestere is volt.

  • 2020.07.10

MSZP: Nemzetbiztonság tanulságai is vannak a volt nagykövet pedofil botrányának

A volt nagykövet pedofil botrányának nemzetbiztonsági tanulságait is le kell vonni a Magyar Szocialista Párt szerint